Nyissuk meg a szívünket a Szentlélek újdonságára

Nem szabad bezárni a szívünket a Szentlélek előtt. Ezt mondta Ferenc pápa hétfőn reggel, a Szent Márta házban tartott homíliájában. Szerinte azok a keresztények, akik megálltak a „mindig így csináltuk” szemléletnél, soha nem lehetnek igazán boldogok. Ugyanis a szokásainkat meg kell újítanunk. Mert csak így jutunk hozzá a lélek újdonságaihoz és Isten meglepetéseihez. Ezért Ferenc pápa azért imádkozott, hogy az Úr adja meg a kegyelmet nekünk a nyitott szívhez, amely meg tudja különböztetni azt, aminek már nem kell változnia, attól, aminek meg kell.