Nő a feszültség

Az Iszlám Állam visszaszorítása ellenére sincs nyugalom a Közel-Keleten. A szeptember elején törvénytelennek minősített kurdisztáni függetlenségi népszavazás óta ugyanis, egyre feszültebb a hangulat a kurdok és Irak között. Egy iraki bíróság már el is rendelte a függetlenségi népszavazást megszervező bizottság elnökének és két tagjának letartóztatását. A legfelsőbb bíróság viszont azt közölte: illetéktelen annak eldöntésében, mi legyen a sorsa a központi parlament azon kurd képviselőinek, akik elősegítették a referendum megszervezését, vagy maguk is szavaztak. A bírósági határozat miatt a kurd bizottság tagjai egyelőre nem hagyhatják el a kurd régiót, ha mégis megteszik, akkor az iraki hatóságok azonnal letartóztatják őket. Kurdisztán biztonsági tanácsa szerint egyre aggasztóbb a helyzet. Állításuk szerint az iraki hadsereg és a szövetségi rendőrség támadásra készül a kurdok ellen Kirkuk és Moszul térségében, az iraki kormány szóvivője szerint viszont szó sincs erről.

[flowplayer id=”59439″]