Nem volt vallásgyalázó a bíróság szerint

Nem volt vallásgyalázó a bíróság szerint az a férfi, aki áprilisban püspöki jelmezben álmisét celebrált a lengyel nagykövetség előtt, majd ál-abortusztablettát rakott úrvacsorát imitálva a tüntetők szájába. Erről tájékoztat az Index.

A lengyel miniszterelnök még április elején jelentette be, hogy támogatja az abortusz teljes betiltását. A hír hallatára Lengyelországban tüntetések voltak, ezért Magyarországon az én testem az én választásom csoport bejelentette, hogy tüntetést szervez a lengyel nagykövetség épülete elé. A cigány nemzetiségű férfi, Türei Dénes ekkor játszotta el a magyar katolikus püspök szerepét. Beszédében pedig kifigurázta az abortusztilalom lengyel és magyar támogatóit.

A fő jelenet, ami a szervezők szerint performansz volt a katolikus úrvacsoravétel menetét imitálta. Egy dobozból abortusztablettának mondott cukorkát tett az elé járuló aktivisták szájába, azzal a felszólítással: Járuljatok szent áldozásra; Krisztus teste.

Az eset után többen feljelentést tettek, például az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke is. Szerintük ugyanis a bemutatott, imitált áldozás kihívóan közösségellenes magatartás volt, és gúnyt űzött a kereszténységből.

A cikkből az is kiderül, hogy Dr. Szabó Csilla bíró indoklása szerint most azért utasították el a harmadik keresetet, mert az alperesek szándéka nem a katolikus hit meggyalázása, hanem a katolikus egyház abortuszvitában elfoglalt álláspontja elleni gúnyos kritikája volt, amely pedig a véleménynyilvánítási jog által védett magatartásforma. A felperesek természetesen fellebbeznek az ítélet ellen. Az eset kapcsán e-mailben kerestük a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, de megkeresésünkre, mint ahogy eddig számos estben, nem válaszoltak.

[flowplayer id=”33297″]