Nem adják vissza a Marianumot

Első fokon elutasította a gyulafehérvári ítélőtábla az egykori kolozsvári leánynevelő intézet, a Marianum épületének visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak – közölte az egyház, amely a román legfelsőbb bíróságon fog fellebbezni az ítélet ellen. A kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom kormányzója, Veres Stelian által aláírt közlemény emlékeztet, hogy a katolikus egyház által alapított volt leánynevelő intézetet befogadó épület visszaszolgáltatását tavaly augusztusban az illetékes román restitúciós bizottság tagadta meg, ezért fordult az egyház a bírósághoz. Ez utóbbi határozatának indoklása egyelőre nem került nyilvánosságra. A több létesítményt összefogó oktatási intézmény jelentőségére utal, hogy Erdély legtávolabbi részeiről is érkeztek hallgatók. A Marianum az erdélyi magyarság egyik legfontosabb iskolája volt, amelyet a román állam az 1948. évi 176. rendelettel államosított.