Műtüdővel mentettek életeket Budapesten

Szenzációs mellkas műtéteket végeztek Budapesten. Az utóbbi hetekben három olyan operáció is volt az Országos Onkológiai Intézetben, melyeknél az úgynevezett műtüdőt alkalmaztak. Ezt pedig világsikernek számít. A műtüdő segítségével ugyanis meg tudták szakítani a légutak működését, és el tudták végezni az életmenő operációt. Először egy 45, majd egy 35 éves férfinél alkalmazták az eljárást de egy nyolcgyerekes családanyát is megműtöttek már. A három beteg közül kettő nyolc nap után hazamehetett, a harmadik beteg most lábadozik.