Milliók tüntettek Venezuelában

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Venezuelában, ahol milliók vonultak utcára Maduro elnök kormánya ellen demonstrálva. Az ellenzék bejelentette, hogy az erőszakos összecsapások ellenére, folytatja megmozdulásait. Vezetőjük úgy fogalmazott: Ha ma milliók vonultak az utcákra, holnap még többeknek kell. Csak a fővárosban 2,5 millióan vonultak fel. A rendőrség könnygázzal igyekezett szétoszlatni a felvonulókat. Caracasban a rohamrendőrök mindent bevetettek annak érdekében, hogy a város különböző részeiből érkező menetek ne egyesülhessenek. A hatóságok azt közölték, hogy több mint 400 embert vettek őrizetbe. Szerdai megmozdulásaikon a tüntetők előrehozott választásokat követeltek, valamint a négy éve hivatalban lévő szocialista államfő egyre diktatórikusabb rendszerének felszámolását. Madurót 2013-ban hat évre választották meg, Hugo Cháveznek, a venezuelai szocializmus létrehozójának utódaként.

[flowplayer id=”42860″]