Merénylő találkozna a pápával

Találkozni szeretne Ferenc pápával a török Ali Agca, aki Szent II. János Pál ellen követett el merényletet még 1981-ben, ezt közölte a Gulf News pánarab hírportál. Agca azt mondta, hogy amennyiben Ferenc pápa belegyezését adja a találkozóhoz, úgy útra kel az egyiptomi fővárosba. A Vatikán egyelőre nem reagált az információra. Az egyik török terrorista csoport egykori tagja 1981. május 13-án lőtt rá Szent II. János Pálra a Szent Péter téren. A merénylet után azonnal elfogták, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 2000-ben az olasz köztársasági elnök kegyelemben részesítette, majd 2010-ben szabadult végleg a börtönből. Szent II. János Pál felépülése után látogatta meg őt római börtönében, és megbocsátott neki. 2009-ben pedig a merénylő bejelentette, hogy az iszlámról katolikus hitre térne, és többször is arról beszélt, hogy szeretné felvenni a papság szentségét.

[flowplayer id=”43390″]