Merénylet Ukrajnában

Robbantásos merényletben megsérült szerda este egy ukrán ellenzéki képviselő, testőre és egy rendőrtiszt pedig életét vesztette – adták hírül ukrán hírportálok. Ihor Moszijcsuk, az ellenzéki Radikális Párt parlamenti képviselője egy ukrán tévécsatorna stúdiójából lépett ki az utcára Kijevben, amikor felrobbant egy a ház előtt parkoló motorbicikli. Szemtanúk szerint a robbantás előtt a motoron két ember érkezett a tévé épülete elé, leparkolták a járművet, majd gyalogosan elmentek. A képviselőt csütörtökre virradóra megműtötték az egyik kijevi kórházban, jelenleg az intenzív osztályon fekszik. Moszijcsuk – aki számtalan alkalommal élesen bírálta Oroszország Ukrajnával szembeni politikáját – műtéte után, sajtójelentések szerint kifejezte meggyőződését, hogy a merénylet mögött Moszkva áll, a terrorcselekményt viszont helyiek, vagyis az országban élők hajtották végre. Az ukrán hatóságok is azon az állásponton vannak, hogy a merénylet célpontja a képviselő volt. Az utóbbi időben több hasonló merénylet történt Ukrajnában, és ezek elkövetésével Kijev többször Moszkvát hozta kapcsolatba.

[flowplayer id=”60764″]