Megújult az L’Osservatore Romano-vatikáni napilap

Megújult heti olasz kiadással jelentkezik az L’Osservatore Romano-vatikáni napilap. Új kihívás a folytonosságban, így jellemezte az újságíróknak a lap megújulását Angelo Becciu érsek, helyettes államtitkár. A lap ugyanis a 70. születésnapját ünnepli ezért megújult külsővel jelentkezik most heti olasz kiadásában, melyet a plébánosok lapjának is neveztek. Az érsek úgy fogalmazott, hogy ez újdonság a folytonosságban, ami az egyháznak mindig is megkülönböztető jegye volt. Azt mondta: az újság stílusára jellemző ez a nyitás, hiszen közvetíteniük kell a pápa szavát, tevékenységét, és hozzá hasonlóan nyitni a világ felé is. A lap igazgatója pedig elmondta: az újság a vatikáni híreken túl három fő tematikában: nemzetközi, kulturális és vallási kategóriában jelentet meg cikkeket. Az interneten pedig hozzáférhető az újság online változata is. Így akit érdekel a megújult kiadás, honlapjukon ingyenesen megtekintheti azt.

[flowplayer id=”34893″]