860×90 – Fejléc
860×90 – Fejléc
Megújult a díszkivilágítás

Megújult a díszkivilágítás

Megújult a Gellért-hegyi Sziklatemplom feletti kereszt díszkivilágítása. Az ünnepélyes átadásra október 8-án, hétfőn került sor. Este 7 órakor a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt Sziklatemplom búcsúja alkalmából, Tokodi László domonkos szerzetes mutatott be szentmisét. Majd a szertartás után, a Sziklatemplom előtti téren gyülekezve a megjelentek együtt vonultak a kereszthez az ünnepség megtartására, melyen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldotta meg a főváros látképét meghatározó jelképet. Beszédében minden katolikust szerte a világon arra kért, hogy imádkozzanak az Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, amelyet 2020-ban Magyarországon rendeznek meg. Az esemény jelentőségéről később csatornánknak is nyilatkozott a bíboros.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül