Megszavazták az elnöki rendszert

Az alkotmánymódosítást támogató igen szavazatok kerültek többségbe vasárnap Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson. Török sajtójelentések szerint az igen szavazatok aránya 51,3 százalék a voksok 99 százalékos feldolgozottsága mellett. A Habertürk adatai alapján pedig a részvételi arány 86,7 százalékos volt. Az igenek győzelmével Recep Tayyip Erdogan elnök gyakorlatilag korlátlan hatalmat kap az országban. Erdogan szerint az államfői jogkör kibővítésére az országot fenyegető biztonsági kockázatok miatt van szükség, az elnök ellenfelei szerint viszont a politikus önkényuralmi rendszert épít, és visszaél hatalmával. A török miniszterelnök úgy fogalmazott: Az utolsó szó a népet illeti, és a nép igent mondott, ezzel pedig Törökország új fejezetet nyit demokratikus történelmében.

[flowplayer id=”42528″]