Megnőhet a halfogyasztás

[flowplayer id=”45315″]

Jelentősen megnőhet a halfogyasztás a halhús áfájának csökkentése miatt, ami 15 százalékos ármérséklődést hozhat, ezt mondta Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke a Világgazdaságnak. Úgy fogalmazott: a magyar akvakultúra előnyt élvez a tengeri halászattal szemben az EU-ban, többek között ez is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar haltenyésztés igen kimagasló. Magyarország ugyanis afrikai törpeharcsából például a kontinensen az első számú termelő, míg pontytenyésztésben a harmadik. Az egy főre jutó éves halfogyasztás egyébként hazánkban 6,5 kilogramm, amely most megnövekedhet, de így is alulmarad az európai átlagtól.