860×90 – Fejléc
Megkezdte hivatalos programjait a pápa Kolumbiában

Megkezdte hivatalos programjait a pápa Kolumbiában

Megkezdte hivatalos programjait Ferenc pápa Kolumbiában európai idő szerint csütörtökön késő délután. A Szentatya a kolumbiai elnöki palota előtti téren találkozott a hatóságok képviselőivel. Juan Manuel Santos elnök fogadta a pápát érkezésekor, felhúzták a két ország zászlaját, majd az elnök köszöntötte a Szentatyát. A találkozó után visszavonultak az elnöki palotába, ajándékot cseréltek és bemutatták az elnök családját. A pápa ezt követően a bogotái székesegyházba indult. Ahol a főváros polgármestere átadta a város kulcsait a Szentatyának. Ferenc pápa megtekintette a székesegyházat és csendben imádkozott a Miasszonyunk ikon előtt, majd a hívekkel elimádkozta a Mária-litániát. A helyi püspökökkel is találkozott a pápa, akik mintegy 130-an vettek részt az eseményen. A Szentatya fő eseménye a délután fél 5-kor kezdődő szentmise volt, melyet a Simón Bolívar parkban, mutatott be. Homíliájában a pápa arról beszélt, hogyan hívta meg, szólította meg Jézus az első tanítványokat a Genezáreti-tó partján. Jézus szava akkor megindította a szíveket, azt mondta Péternek, hogy újra vesse ki a hálót és ő bízott Jézus szavában. A pápa szerint Kolumbiának is ezt kell tennie. Azt kívánta legyenek ők is emberhalászok, terjesszék Jézus üzenetét a társadalomban. Legyenek a béke építőmesterei és az élet védelmezői.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül