Megerősített szolgálattal dolgoznak Amerikában

A Mikulást is szemmel tartja az amerikai légtérvédelelem. Ott ugyanis a piros ruhás hozza az ajándékokat karácsonykor. 1995 óta megerősített szolgálattal dolgoznak az ünnepek alatt – egy korábbi félreértés miatt. Egy tengerentúli újság ugyanis akkor arra buzdította a gyerekeket, hívják forródróton a piros ruhást. A számot azonban elgépelték, a légtérvédelem számát adták meg. A szolgálatban lévő tisztek belementek a játékba és információkkal szolgáltak a kicsiknek arról, épp merre jár a nagyszakállú. Azóta hagyomány lett ebből, így a hatóságnál „égen-földön figyelemmel kísérik” a Mikulás útját. Ezért ilyenkor általában több százezer érdeklődő hívást válaszolnak meg.