Megérkezett Bangladesbe Ferenc pápa

November 30-án, csütörtökön Ferenc pápa megérkezett Banglades fővárosába, Dakkába. A fogadási ceremóniára a reptéren került sor, ahol Abdul Hamid államfő, a politikai és civil hatóságok képviselői, 10 püspök, 25 hívő és 40 gyermek fogadta. A Szentatya első programjaként felkereste a Nemzeti vértanúk emlékművét, amely azoknak a hősöknek állít emléket, akik életüket áldozták az országért 1971-ben a függetlenségi háborúban. Ezt követően megtekintette a Bangabandhu emlékmúzeumot, amely a „Nemzet atyja” Mujibur Rahman sejk, Banglades első elnöke alakját idézi fel. Ferenc pápa lerótta kegyeletét a tragikus körülmények között elhunyt államfő előtt, koszorút helyezett el, csendben imádkozott és ellátta kézjegyével az emlékkönyvet. A Szentatya ezután az elnöki palotában udvariassági látogatást tett Abdul Hamid államfőnél, majd ezt követően pedig megkezdődött a pápa találkozója a hatóságok, a diplomáciai testület és a civil társadalom képviselőivel.

[flowplayer id=”64322″]