860×90 – Fejléc
Magyar zarándokok Ferenc pápánál

Magyar zarándokok Ferenc pápánál

Három húsvéti bárányt és hetvenkét sonkát vittek csévharaszti zarándokok Ferenc pápának, amit a szerdai audiencián adtak át a Szentatyának. Antal András a plébánia vezetője az MTI-nek elmondta: a felajánlott bárányokból egyet a Szent Márta ház húsvéti asztalára, egyet személyesen Ferenc pápának, egyet pedig XVI. Benedek emeritus pápának szántak. A bárányokat a plébánia tangazdaságában nevelték, és a sonkák többségét is az ott dolgozó szegények készítették, illetve ajánlották fel. De nem csak ők voltak az egyedüli magyarok, akik találkozhattak Ferenc pápával. Mága Zoltán hegedűművész is a Szentatyánál járt, aki apostoli áldásban részesítette és megköszönte a hegedűművész sok éve tartó, szegényeket segítő karitatív munkáját. A zenész a magyarok ajándékaként átadott az egyházfőnek egy pápai címerrel díszített mesterhegedűt és zenekarával mintegy 10 perces rövid koncertet is adott a pápának.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül