860×90 – Fejléc
860×90 – Fejléc
Ma vitáznak a jelentésről

Ma vitáznak a jelentésről

Kedden vitázik, majd szerdán szavaz az Európai Parlament plenáris ülése a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről, amelyet a testület illetékes bizottságában korábban nagy többséggel fogadtak el. A jelentést összeállító holland zöldpárti Judith Sargentini most azt mondta, hogy szoros szavazásra számít. A dokumentum elfogadáshoz egyébként a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására, vagyis legalább 376 szavazatra van szükség. A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani. A jelentés szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, és ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti, gyakran atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül