Leköszönt a főapát

November 17-én, a Szent Márton-díj átadási ünnepségén jelentette be Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, hogy távozik az apátság éléről. Beszédében így fogalmazott: „A Szent Márton Napokkal tizenhét év telt el, az én főapáti szolgálatomban pedig immár lassan huszonhét év telik be. A bencés hagyomány bölcsessége azt diktálta szívemnek és ez van házi törvényeinkben is, hogy az idősebb adja át helyét a fiatalabbnak. Ezt teszem magam is jó szívvel és csak úgy köszönök el, hogy nem főapátként, de jóbarátként megmaradok Kedves Mindannyiuk számára a továbbiakban is.” A Magyar Bencés Kongregáció Konstitúciója szerint a főapáti szolgálat kilenc éves időszakokra oszlik. A bencés közösség 1991-ben választotta meg Asztrik főapát urat legfőbb elöljárójának, és ezt a bizalmat már két ízben, 2000-ben és 2009-ben megerősítette. Várszegi Asztrik főapát úr a legutóbbi bizalmi szavazás után, tehát 2009-ben kinyilvánította a bencés közösség előtt szándékát, hogy 2018 elején, a harmadik főapáti ciklus végeztével vissza kíván vonulni az apáti szolgálatból. Utódjáról, 2018. január 6-án, Vízkereszt napján döntenek a Pannonhalmi Főapátság örökfogadalmas szerzetesei.

[flowplayer id=”63273″]