Leállt a felújított metró

Ismét kiállt a forgalomból a felújított metrószerelvény a 3-as vonalról. A BKV az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a jármű tervezetten nem közlekedik. A HVG viszont Bíró Endrétől, a Metróért Egyesület elnökétől azt tudta meg, hogy személyzethiány miatt kellett a felújított szerelvénynek leállnia. Bíró szerint egyszerűen későn kezdte el a BKV a vezetőket képezni, és jelenleg hiány van az új szerelvényeket vezetni tudó kollégából. Az új szerelvényt 8 napja adták át, azóta egyik hétköznapi műszakján sem volt forgalomban az előírt menetrend szerint. Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke az MTI-nek korábban azt mondta, még a tűréshatáron belül vannak a 3-as vonalon futó felújított metrószerelvény hibajelenségei, probléma akkor lesz, ha ezek nem szűnnek meg heteken belül.

[flowplayer id=”40776″]