Krisztus a mi reményünk feltámadt

Krisztus a mi reményünk feltámadt – ezt ismételtette el háromszor is Ferenc pápa a Szent Péter téren együtt imádkozó hívekkel a hétfő déli Regina céli imádsága előtt. A feltámadás új látásmódot ad a keresztényeknek, új szívvel és új szívvel nézzük életünk minden eseményét, még a legrosszabbakat is, mondta a pápa. Az egyházfő azt kérte, forduljunk Szűz Máriához, hogy adja nekünk a hit bizonyosságát a Húsvét fényében, különösen is azoknak, akik a közönytől és az önzéstől szenvednek. A Regina céli elimádkozása után a pakisztáni merénylet áldozataiért fohászkodott Ferenc pápa aljas és értelmetlen erőszaknak nevezve a bűncselekményt. Az erőszak és a gyűlölet csak pusztításhoz és fájdalomhoz vezet, csak a tisztelet és a testvériség az egyetlen útja, hogy elérjük a békét, mondta a pápa. A téren összegyűlt zarándokoktól pedig azt kérte, Húsvét nyolcadában fordítsanak napi öt percet arra, hogy elolvassanak egy-egy olyan részt az Evangéliumból, amely a feltámadást beszéli el.