Közeleg a Fekete péntek – figyelmeztet a fogyasztóvédelem

A Black Friday azaz a fekete péntek nevű kezdeményezés veszélyire figyelmeztet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Idén hivatalosan november 25-én veszi kezdetét ez a nap, amikor számos akcióval találkozhatnak a vásárlók az üzletekben és a webáruházakban. A Hatóság azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy a vitás helyzetek elkerülése miatt mindenki fordítson fokozott figyelmet a pénteki vásárlásokra. Így többek között nézzük meg, hogy a meghirdetett ár kedvezményesen került-e feltüntetésre, és arra is számítsunk, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt nem biztos, hogy ténylegesen meg tudjuk venni a terméket. Ha pedig elállási szándékunkkal szeretnénk élni, akkor azt internetes vásárlás esetén a termék kézhezvételétől számított 14 naptári napon belül tehetjük meg. A Black Friday egyébként a hálaadást követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, és eredetileg a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét jelentette. A tavalyi eredmények és idei felmérések alapján idén a magyar boltokban a legkelendőbb termékek a kis- és nagy háztartási gépek, a tévék, mobiltelefonok, számítógép alkatrészek és a szépségápolási termékek lesznek.

[flowplayer id=”30925″]