Korlátozások a havazás miatt

Győr-Moson-Sopron, Tolna, Somogy, Zala és Vas megyében, közel 20 útszakaszon lépett érvénybe korlátozás a havazás miatt kedden – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának vezetője Budapesten. Lakatos Tibor közölte: a rendkívüli téli időjárás miatt országos irányító törzset hozott létre az ORFK a rendőri tevékenység koordinálására. A törzs folyamatos kapcsolatot tart a többi között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal és az Országos Meteorológiai Szolgálattal. Országszerte több mint négyezer rendőr teljesít szolgálatot a közterületeken, akik felkészültek a további forgalomterelések biztosítására is – tette hozzá a főosztályvezető. Elmondta: az utak egy részén félpályás útlezárás, több szakaszon teljes útzár lépett érvénybe, illetve van, ahol korlátozzák a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók forgalmát. Végül arra kért mindenkit, hogy csak téli gumival, teli tankkal, pléddel és élelemmel felszerelkezve közlekedjen, illetve elindulása előtt tájékozódjon az útviszonyokról a rendőrség, illetve a közútkezelő honlapján.

[flowplayer id=”71898″]