Készenlétben az Észak-Koreai atomfegyverek

Elrendelte Észak-Korea atomfegyvereinek készenlétbe helyezését Kim Dzsong Un. Azért, hogy bármikor bevethetők legyenek az ellenségektől érkező fenyegetésekre válaszul. Erről egy hadgyakorlat levezénylése után nyilatkozott. Elmondta, hogy a hadseregnek fel kell készülnie a megelőző csapásokra. Szerdán ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsa az eddigi legszigorúbb büntető intézkedéseket fogadta el az országgal szemben, mert korábbi tetteivel megsértette a Tanács korábbi határozatait. Észak-Korea egyébként már korábban is fenyegetőzött azzal, hogy megelőző csapást mér ellenségeire, beleértve Dél-Koreát, Japánt és az Egyesült Államokat is.