Kérjük Jézustól a gyógyulást

Február 11-én, a betegek világnapján, délben a Szentatya a napi evangéliumról, egy leprás beteg meggyógyításáról elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy nekünk is meg kell látnunk tisztátalanságainkat, és kérnünk kell Jézustól a gyógyulást. Beszédében így fogalmazott: egyetlen betegség sem okoz tisztátalanságot: a betegség nyilvánvalóan kihat az egész személyre, de semmiképpen sem kezdi ki vagy akadályozza az ő Istennel való kapcsolatát. Sőt a beteg ember szorosabb egységbe kerülhet Istennel. A bűn azonban igen, az tisztátalanná tesz minket! Az önzés, a gőg, a belépés a korrupció világába – ezek a szív betegségei, amelyektől meg kell tisztulnunk, és a lepráshoz hasonlóan Jézushoz kell fordulnunk. Majd arra buzdította a híveket, hogy kérjék az Urat, aki egészséget hozott a betegeknek, hogy az ő végtelen irgalmával gyógyítsa be a belső sebeket is, hogy ily módon visszaadja mindenkinek a reményt és a szív békéjét! Az Úrangyala elimádkozása után pedig Ferenc pápa is jelentkezett a 2019-es ifjúsági világtalálkozóra, és megemlékezett több jelentős eseményről.

[flowplayer id=”70346″]