Keresztet kaptak a zarándokok

Az Úrangyala imádság után a pápa röviden összefoglalta szombati palermói útjának tapasztalatait, majd két nappal Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe után egy-egy feszületet ajándékozott a Szent Péter téren összegyűlt híveknek, összesen 40 ezret adott ajándékba. Az egyházfő azt mondta: a feszület Isten szeretetének a jele, aki Jézusban életet adott számunkra és azt kérte a hívektől, hogy fogadják el ezt az ajándékot és vigyék el otthonukba, tegyék ki gyermekeik vagy a nagyszülők szobájában, bárhol, de legyen látható helyen a lakásban. Hiszen, nem egy dísztárgyról, hanem egy vallási jelről van szó, amely a szemlélődést és az imát szolgálja. A keresztre feszített Jézusra tekintve üdvösségünkre nézünk – mutatott rá a Szentatya.

[flowplayer id=”86725″]