Kerékpáros felvonulás a fővárosban

Szombat délután jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani Budapesten. A belvárosban és környékén ugyanis kerékpáros felvonulást tartanak. Lezárják egyebek mellett az Andrássy utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több hidat is – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Magyar Kerékpárosklub I Bike Budapest című bringás felvonulásának célja a bringázás népszerűsítése, hogy azok is megtapasztalják egy kerékpárbarát város hangulatát, akik nem bicikliznek rendszeresen. A rendőrségi tájékoztatás szerint a délután három és fél hét között bevezetendő korlátozás az I., a II., az V., a VI., a IX., a XI. és a XIII. kerületet is érinti.