Kártérítést kaphatnak a tüntetők

Kártérítést kaphat a 2006-os kormányellenes tüntetések 120 főnyi károsultja, ugyanis kártérítési egyezséget kötött a 2006. október 23-án, a Kossuth téren a rendőrök által erőszakkal feloszlatott kormányellenes tüntetők csoportja az Igazságügyi Minisztériummal az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásban – olvasható a Magyar Időkben. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője honlapján arról számolt be, hogy a véleménynyilvánítási szabadság és gyülekezési jog megsértése miatt személyenként 270 ezer forintnak megfelelő nem vagyoni kártérítés kifizetésére az egyezség közelgő bírósági jóváhagyása után rövidesen sor kerül. Az ügyvezető szerint pedig bírói elfogultságnak köszönhető, hogy a Kossuth téri rendőrattak két áldozatának, Fáber Károlynak és Dukán Dánielnek az ügye még nem rendeződött.

[flowplayer id=”81811″]