Július 4-től indul a hűtőgép- és fagyasztócsere program

Változtak az Otthon melege program pályázati feltételei. Erről beszélt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a köztévében. Szabó Zsolt elmondta, hogy a hűtőgép- és fagyasztócsere program július 4-től indul. Továbbra is régiónként lehet majd pályázni. A legalább 10 százalékos energiamegtakarítást biztosító eszközök árának felét, de legfeljebb 45 ezer forintot lehet nyerni. Az államtitkár újdonságként említette, hogy a nagycsaládosok és a nyugdíjasok a többieknél két nappal korábban pályázhatnak, valamint elmondta azt is, hogy félmilliárd forintot szántak erre, de ha szükséges, megemelik a keretet.