Jézus nélkül üres a karácsony

Advent harmadik vasárnapján Ferenc pápa arra emlékeztetett mindenkit, hogy a keresztények öröme a Jézussal való találkozásból születik. Jézus nélkül a Karácsony egy üres ünnep – hangsúlyozta a Szentatya a római gyermekekhez fordulva, akik szokás szerint ezen a vasárnapon elhozták magukkal a hagyományos pápai áldásra a Kis Jézus szobrokat, amelyeket Karácsony éjjel az otthon felállított betlehemi jászolban helyeznek majd el. Az előző vasárnapok liturgiája rámutatott, hogy mit jelent az éber magatartás, mit jelent konkrétan az, hogy készítjük az Úr útját. Advent harmadik, ún. Örömvasárnapján a liturgia arra szólít fel, hogy megragadjuk az előkészület lelkiségét, amely nem más, mint az öröm. Szent Pál arra szólít fel bennünket, hogy öltsünk magunkra három magatartásformát, készítve az Úr eljövetelét. Az első: az állandó öröm, a második a kitartó ima, a harmadik a folyamatos hálaadás.

[flowplayer id=”65742″]