Imáinkat kéri Ferenc pápa a kis Charliért és szüleiért

Mindannyiunk imáját kéri Ferenc pápa a kis Charliért és szüleiért, hogy megtalálják Isten vigasztalását és szeretetét, ez áll a Szentszék hétfő esti közleményében. Visszavonták ugyanis azt a bírósági beadványt a szülők, melyben a kisfiú az Egyesült Államokban történő kísérleti kezelését akarták elérni, ezt a szülők ügyvédje jelentette be. Úgy fogalmazott: Ezzel szomorú véget érhet az az öt hónapos küzdelem, amit a kómában lévő kisfiú életéért folytat az anyja és apja. Már túl késő Charlie kezeléséhez, a további harc ezért csak fájdalmat okozna a fiúnak. Charlie ritka mitokondriális betegséggel született, 11 hónapja csak gépek tartják őt életben. Orvosai júniusban le akarták venni a lélegeztetőgépről a gyermeket, szülei azonban nem adták fel és az Egyesült Államokba akarták őt vinni egy kísérleti terápiára. Az kisfiú állapota kapcsán Ferenc pápa és Donald Trump amerikai elnök is támogatásáról biztosította a szülőket. Olasz és amerikai kórházak ajánlották fel, hogy tovább kezelik Charlie-t. A szülők azonban most feladták a küzdelmet, Ferenc pápa pedig imádkozik Charliért és szüleiért, és különösen közel érzi magát hozzájuk a hatalmas szenvedés a pillanatában.

[flowplayer id=”51913″]