Idén lesz a negyedik Rehab Critical Mass felvonulás

Negyedik alkalommal rendezik meg szombaton a Rehab Critical Mass felvonulást és családi napot Budapesten. A rendezvény célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, valamint azokra a problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalanul megoldást igényelnek. A mozgalom társadalmi összefogást szorgalmaz a fogyatékossággal élő emberek életminőségének, önállóságának és öngondoskodásának javításáért. Szerint ugyanis sürgős intézkedésekre van szükség például az akadálymentesítés, a foglalkoztatás és az önálló életvitel területén, valamint erősíteni kellene a velük foglalkozó szakemberek megbecsülését is. Az esemény szombaton 10 órakor kezdődik a Szent István téren.

[flowplayer id=”58096″]