Hűségpontokkal a Máltai Szeretetszolgálatért

A hűségpontok felhasználásával is segíthetik a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét. Erről született megállapodás a Supershop és a Szeretetszolgálat között. A hűségpontok beválthatók a Spar-csoport üzleteiben és az OMV töltőállomásokon. Kozma Imre, a Szeretetszolgálat alapító elnöke elmondta, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindig a kiszolgáltatottak oldalán áll, és ez a kezdeményezés is a hátrányos helyzetben lévő embereket és a fogyatékkal élőket ellátó intézményeket támogatja. Azt is hozzátette, hogy a Szeretetszolgálat a mindennapokban van jelen, ahol látványos dolgok ugyan nem történnek, de itt tehetnek sokat azért, hogy emberhez méltóbb élethez segítsék a rászorulókat. Az elmúlt években több ezer bajba jutott vagy nélkülöző ember részesült támogatásban a szervezet közreműködésével: 2010-ben például az árvíz sújtotta Felsőzsolcának gyűjtöttek, később szemüvegprogramot, mozgó játszótereket támogattak. A múlt évben befolyt mintegy 10 millió forintot a gyermekéhezés elleni küzdelemre és esélyteremtő programokra fordították.