Helyreállították az egyiptomi kopt katedrálist a decemberi bombatámadás után

Az egyiptomi hadsereg mérnökei befejezték a kairói Szent Márk kopt keresztény székesegyház restaurálását, amelyet múlt decemberben terrortámadás ért, melynek során 27 hívő vesztette életét.

Facebookon közzétett közleményében az egyiptomi hadsereg arról számolt be, hogy a támadásban megsérült templomot Abdul Fatah Al-Sisi egyiptomi elnök közvetlen utasítására a lehető leghamarabb állították helyre annak érdekében, hogy a kopt keresztények a karácsonyi ünnepségeket templomukban tarthassák meg.

A koptok Egyiptom lakosságának 10%-át alkotják, ennek ellenére gyakran megesik, hogy építési engedélyek megtagadásával, vagy más megszorításokkal akadályozzák őket hitük gyakorlásában. A koptok a karácsonyt január 7-én ünneplik.

A Kairó Abasszíja körzetében található Szent Márk kopt székesegyház december 11-én rongálódott meg súlyosan egy öngyilkos merénylet során. A támadás célpontja a templom mellett található Szent Péter és Pál kápolna volt, amelyben éppen szentmisét tartottak.

A terrortámadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget, amely az utóbbi években, polgári személyek ellen elkövetett legvéresebb támadás volt Egyiptomban. A legtöbb halott és sebesült nő, és gyermek volt.

A Szent Márk székesegyház az egyiptomi kopt keresztény egyház központja és II. Teodor kopt pápa székhelye.

A támadást Ferenc pápa is elítélte, egyben hangsúlyozta, az erőszakra csupán egyetlen választ adhatunk: azt, hogy még erősebben hiszünk Istenben, és töretlen egységet képviselünk a polgári és emberi értékekben.

Fordította: Tekulics Judit