Firenzébe repül Ferenc pápa

Sűrű napja lesz kedden Ferenc pápának. A Szentatya november 10-én utazik egynapos lelkipásztori látogatásra két toszkán városba, Pratoba és Firenzébe.

A Szentatya helikoptere reggel 7 órakor indul a Vatikánból és 8 órakor érkezik meg Pratoba. A katolikus egyházfő megnézi a székesegyházat, majd a templom előtti téren mond beszédet. Ezután helikopterrel repül át Firenzébe, ahol templomlátogatással kezdi a programot. Először a keresztelő kápolnát nézi meg, majd a firenzei dómot, ahol délben Úrangyala imádsággal köszönti a helyieket. Ezután szegényekkel ebédel, majd délután egy stadionban mutat be szentmisét, melyen 1500 fogyatékkal élő ember is jelen lesz, köztük olyanok is, akik egyébként ágyban fekvő vagy tolószékes betegek. Ferenc pápa délután 5 órakor indul majd vissza a Vatikánba, ahová 6 órakor érkezik meg.