Ferenc pápa virágvasárnapi szentmiséje: Tekintsünk fel a Keresztre, Isten katedrájára

„Hozsanna Dávid Fiának, áldott, aki jön az Úr nevében, Izrael királya, Hozsanna a magasságban” – a Máté evangélium megőrizte versekkel kezdte a schola a virágvasárnapi szertartást a Szent Péter téren. Ferenc pápa a vatikáni bazilika Szent Kereszt kápolnájában öltötte magára az Urunk Jézus Krisztus passiójára emlékeztető piros miseruhát és kezében egy olajfából faragott pásztorbottal indult a körmenet végén a tér közepén álló obeliszk tövéhez.

Az obeliszk tövénél, ahol Péter apostol vértanúhalált szenvedett

Péter mai utóda számára ez a vonulás és maga az ünneplés azon a helyen egészen sajátságos, hiszen a Megváltó értünk vállalt szenvedésére emlékezés Rómában éppen ott kezdődik, ahol az egyház nyája legeltetésével megbízott Péter apostol, élete végén, vére ontásával válaszolt Mestere kitüntető bizalmára és a kapott küldetésre. A tér közepén, 8 méter magas talapzaton egy 25 méter magas, egyetlen darab vöröses gránitból faragott obeliszk áll, amely az egyiptomi Héliopoliszból származik. Megváltásunk szerzése után négy évvel 37-ben Caligula császár szállítatta ide Egyiptomból, majd a róla elnevezett cirkusz közepén állították fel. Ez a magasba törő obeliszk a néma tanúja immár kétezer éve az egyszerű galileai halász vértanúságának. Péter apostol holttestét a római keresztény közösség tagjai az egykori cirkusz mellett haladó Via Cornelia frissen megvásárolt földsírjába temették, föléje egyszerű emléket emeltek. Nagy Konstantin császár e sírbolt fölé emeltette az ősi bazilikát a negyedik század első felében. Amikor az 1500-as években a pusztulásnak indult régi bazilika helyébe a pápák újat építtettek, V. Szixtusz pápa 1586-ban a régi helyéről a Bernini-féle új tér közepére állíttatta fel az obeliszket.

A obeliszk keresztje immár a Megváltó szeretetét hirdeti

A tetejére helyezett kereszt immár azt a szeretetet hirdeti, mellyel az Isten Fia megváltotta az embereket. Szixtusz pápa akaratából az obeliszk talapzata keleti részén a következő felirat olvasható: ECCE CRUX DOMINE / FUGITE / PARTES ADVERSAE / VICIT LEO / DE TRIBU IUDA, „Íme az Úr keresztje, meneküljetek ellenséges seregek! Az oroszlán, Júda törzséből, győz”. A nyugati rész pedig ezt hirdeti: „CHRISTUS VINCIT / CHRISTUS REGNAT / CHRISTUS IMPERAT / CHRISTUS AB OMNI MALO / PLEBEM SUAM / DEFENDAT” Krisztus győz, Krisztus országol, Krisztus uralkodik,  Krisztus óvja az ő népét minden bajtól”.

Virágvasárnapi körmenet Jézus Jeruzsálembe vonulásának emlékére

Ferenc pápa a következő imádsággal kezdte a szertartást: „Kedves testvéreim, Nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jócselekedetekkel már előkészítettük. Ma azért gyűltünk össze, hogy az egész egyházzal együtt lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát, vagyis szenvedését és feltámadását. Ő ugyanis ezt a misztériumot akarta beteljesíteni, amikor fölment városába, Jeruzsálembe. Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezünk meg erről az üdvösségszerző bevonulásról. Lépjünk mi is az Úr nyomába, hogy amint kegyelméből társai vagyunk a kereszthordozásban, ugyanúgy feltámadásának és örök életének is részesei lehessünk!

Az egyház imádkozva és Jézus nyomán haladva emlékezik

Könyörögjünk: „Mindenható örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk, aki él és uralkodik mindörökkön örökké”. Az ima után elhangzott a Jézus jeruzsálemi bevonulásáról szóló evangélium, majd elindult a körmenet a bazilika előtti magaslaton álló főoltár felé, a kórus pedig a „Pueri hebreorum” ősi dallamát énekelte: „A választott nép gyermekei, kezükben pálmaágakkal, kivonultak az Úr elé, hangosan kiáltva, Hozsanna! Dicsőség a világ Urának!”

A virágvasárnapi szentmise evangéliuma sajátos formában kezdődik: „A mi Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedése Szent Lukács szerint”. Az olasz nyelven elhangzott passió-evangélium után Ferenc pápa homíliájában Krisztus alázattal teli keresztútjáról elmélkedett.

Szamárháton, alázatosan, az Úr nevében jön…

„Áldott, aki jön az Úr nevében” (vö Lk 19,38) kiáltotta a jeruzsálemi ünneplő tömeg, mikor a bevonuló Jézust fogadta – kezdte beszédét a pápa. Magunkévá tettük a lelkesedésüket: pálma és olajfa ágakat lengetve fejeztük ki a dicséretet és az örömet, azt az óhajt, hogy Jézust fogadjunk, aki elénk jön. Igen, ahogy belépett Jeruzsálembe, ő éppúgy szeretne belépni a városainkba és az életünkbe. Ahogy az evangéliumban tette, szamárháton lovagolva, alázatosan jön, de ő „az Úr nevében” jön: isteni szeretetének a hatalmával megbocsátja a bűneinket és kiengesztel minket az Atyával és önmagunkkal”.

Jézus elégedett az emberek örömének népszerű, „populáris” megnyilvánulásaival

„Jézus elégedett az emberek örömének népszerű, „populáris” megnyilvánulásaival és amikor a farizeusok el akarják hallgattatni a gyerekeket és másokat, akik kiáltoztak, akkor ezt mondja: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” (Lk 19,40). Semmi sem akadályozhatta meg a Jézus bevonulása fölötti lelkesedést? – kérdezte a pápa. „Semmi sem gátolhatta meg, hogy megtalálják benne az örömük, igazi örömük forrását, amely megmarad és békét ad; mert egyedül Jézus tudja megoldani a bűn, a halál, a félelem és a szomorúság kötelékeit”.

Megalázkodásának a mélysége úgy látszik nem ismer határt

„De a mai liturgia azt tanítja nekünk – folytatta – hogy az Úr nem egy győzedelmi bevonulással vagy hatalmas csodák jeleivel akart megváltani minket. Pál apostol a szentleckében két igében foglalja össze a megváltás folyamát: „kiüresítette magát” és „megalázta magát” (Fil 2,7.8). Ez a két ige elmondja nekünk, hogy milyen határig jutott el az Isten irántunk való szeretete.  Jézus kiüresítette magát: lemondott az Isten Fia dicsőségéről és lett Ember fia, hogy szolidáris lehessen velünk bűnösökkel, ő aki bűn nélkül való. De nem csak ez! Köztünk él a „szolga állapotában” (7. v.); nem mint király, nem mint fejedelem, hanem mint szolga. Tehát megalázkodott, és megalázkodásának a mélysége, ahogy azt a Nagyhét föltárja nekünk, úgy látszik, nem ismer határt”.

A végsőkig menő szeretet első jele a lábmosás

„Az Úr végsőkig menő szeretetének első jele a lábmosás (Jn 13,1) – emelte ki a pápa. Az Úr, a Mester (Jn 13,14) lehajol egészen tanítványai lábáig, ahogy azt csak a szolgák szokták tenni. Példája megmutatta nekünk, hogy szükségünk van arra, hogy szeretete elérjen bennünket, hogy fölénk hajoljon. Ez kikerülhetetlen számunkra, nem szerethetünk anélkül, hogy ő előbb ne szeretett volna bennünket, hogy ne tapasztalnánk meg meglepő gyengédségét és hogy ne fogadnánk el azt, hogy az igazi szeretet a konkrét, megfogható szeretetben áll”.

Értünk bűnné lett, aki igaztalannak találtatott

„De ez csak a kezdet. A megalázkodás, amit Jézus elszenved, egészen szélső határáig ér a passió során: eladják harminc ezüstért, egyik tanítványa csókkal árulja el, akit barátjának választott és így is hívott. Szinte mindenki elmenekül mellőle és elhagyja;  Péter háromszor megtagadja őt a templom udvarában. Megalázva lelkében a gúnyolódással, a sértésekkel és a leköpésekkel, testében erőszakos kegyetlenkedéseket szenved el: az ütések, a korbácsolás és a töviskoszorú az arcát felismerhetetlenné teszik”.

Gyalázatot és hamis ítéletet szenved el a vallási és politikai tekintélyektől

„Gyalázatot és hamis ítéletet szenved el a vallási és politikai tekintélyektől: Értünk bűnné lett, aki igaztalannak találtatott. Pilátus aztán elküldi Heródeshez és ez továbbküldi a római kormányzóhoz: miközben minden igazságosságot megtagadnak tőle, Jézus a saját bőrén tapasztalja meg a közömbösséget, mert senki sem akarja magára vállalni a felelősséget a sorsáért”. Ferenc pápa ekkor szabadon hozzáfűzte: „Arra a sok emberre gondolok, a sok migránsra, a megannyi menekültre és azokra, akik nem akarják elfogadni a sorsukért a felelősséget”!

Utolsó megkísértése: szálljon le a keresztről, erővel győzze le a rosszat

„A tömeg, mely kevéssel korábban üdvözölte még, köszöntését vádló kiáltássá alakítja – folytatta a pápa – egészen odáig menően, hogy helyette egy gyilkos szabadon bocsátását kérik. Így érkezik el a kereszt haláláig, a legfájdalmasabb és legszégyenletesebb halálig, mely a hazaárulóknak, a rabszolgáknak és a legsúlyosabb bűnösöknek jár ki. A magány, a megszégyenülés és a fájdalom azonban még nem az ő kivetkőzésének a csúcspontja. Hogy mindenben szolidáris legyen velünk, a kereszten megtapasztalja még az Atyjától való elhagyatottság titkát. Elhagyatottságában azonban imádkozik és bízik: „Atyám, a te kezedbe ajánlom az én lelkemet” (Lk 23,46). A kereszten függve, túl a kigúnyoláson, szembesül az utolsó megkísértéssel, azzal a provokációval, hogy szálljon le a keresztről, hogy erővel győzze le a rosszat és mutassa meg egy hatalmas és legyőzhetetlen istennek az arcát”.

Jézus ellenben éppen itt, a megsemmisülés csúcsán fedi fel az Isten igazi arcát

„Jézus ellenben éppen itt, a megsemmisülés csúcsán fedi fel az Isten igazi arcát, amely az irgalom. Megbocsát az őt keresztre feszítőknek, megnyitja a paradicsom ajtaját a megtért bűnösnek, és megérinti a százados szívét. Ha örvénylő a gonoszság titka, végtelen a szeretet valósága, amelyet az keresztüljár, egészen a sírig és az alvilágig érve, magára veszi a fájdalmunkat, hogy megváltsa, fényt hoz a sötétségbe, életet a halálba, szeretetet a gyűlöletbe”.

Ezekben a napokban tekintsünk fel a Megfeszítettre, Isten katedrájára      

„Látszólag nagyon távol van Isten cselekvési módja tőlünk, aki megsemmisült értünk, miközben nekünk nehéznek tűnik már az is, hogy csak egy kicsit is megfeledkezzünk magunkról. Ő jön, hogy megszabadítson bennünket, mi pedig arra hívattunk, hogy az ő útját válasszuk, a szolgálat, az adakozás, az önmagunkról való megfeledkezés útját. Együtt kezdhetjük el járni ezt az utat, megállva ezekben a napokban és feltekintve a Megfeszítettre, Isten katedrájára!”. Ferenc pápa megismételte a felhívását: Arra kérlek benneteket, hogy ezen a héten tekintsetek gyakran az „Isten katedrájára!”, hogy megtanuljuk az alázatos szeretetet, mely üdvözít és életet ad, hogy lemondjunk a hatalmat és hírnevet kereső önzésről. Megalázkodásával Jézus hív bennünket, hogy ezen az úton járjunk. Fordítsuk rá a tekintetünket, kérjük a kegyelmet, hogy megértsük az értünk vállalt megsemmisülésének a titkát, és így, csendben szemléljük ezt a titkot a Nagyhét során” – fejezte be homíliáját Ferenc pápa a virágvasárnapi szentmise során.

(vl)