Ferenc pápa: Vágyakozzunk Istenre

Szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában vízkereszt ünnepén Ferenc pápa. Homíliájában a napkeleti bölcsek látogatásáról beszélt. Elmondta, hogy hosszú utazásuk oka: látni és imádni az újszülött királyt. Ezért ezt a két tevékenységet kell kiemelni vízkereszt ünnepén is. A bölcsek ugyanis a hívő ember portréját állítják elénk, aki vágyakozik Istenre, szíve érzékeny, nyílt és érdeklődő. Ezért nekünk is vágyakoznunk kell Istenre, felkerekedni, mint a bölcsek, és kutatni, hol vár minket az Úr. A szentmise után Ferenc pápa dolgozószobája ablakából elimádkozta az Úrangyala imádságot. Beszédében pedig elmondta, hogy vízkereszt ünnepén Jézus nyilvános megjelenésére emlékezünk, amikor a fény felragyogott a nemzeteknek. A mi életünkben is sokféle fény, sokféle csillag ragyog, és mutat valamilyen utat. Ezért azt mondta a pápa, hogy válasszuk ki, mi is, hogy milyen mit vagy kit követünk, de útközben kerüljük az akadályokat. Az Angelus után a Szentatya kellemes karácsonyt kívánt a keleti keresztényeknek, akik január 7-én ünneplik az Úr születését. Végül köszöntötte a téren összegyűlt zarándokokat, majd mindenkinek az ünnep alkalmából szétosztottak egy az irgalmasság ikonjait ábrázoló könyvet.

[flowplayer id=”34137″]