Ferenc pápa Urbi et Orbi áldása

Ferenc pápa december 25.-én karácsonyi üzenetében Isten szeretetéről, a reményről és a békéről beszélt. Ahol megszületik Isten ott megszületik a remény, ahol megszületik a remény ott az emberek újra megtalálják emberi méltóságukat – hangsúlyozta a Szentatya. Beszédében reményét fejezte ki, hogy az Izraeliek és a Palesztinok között párbeszéd és megegyezés születik valamint, hogy az ENSZ segítségével elhallgatnak a fegyverek Szíriában. Megemlékezett a 2015-ben történt terrortámadások áldozatairól is majd reményt kért Istentől azok számára akiknek nincs munkájuk valamint azok támogatását akik közéleti felelősséget viselnek a politika és a gazdaság terén, hogy a közjó megvalósításán fáradozzanak és védelmezzék minden emberi élet méltóságát. Beszéde után Urbi et Orbi áldást adott a jelen lévőkre és mindazokra, akik a televízió képernyőjén követték a szertartást.