860×90 – Fejléc
860×90 – Fejléc
Ferenc pápa: Nem az optimizmusra, igen a reményre!

Ferenc pápa: Nem az optimizmusra, igen a reményre!

Január 5-én, csütörtökön Ferenc pápa a VI. Pál teremben audiencián fogadta az olaszországi földrengések sújtotta területek lakosságát, mintegy 800 embert: egyszerű híveket, polgármestereket, plébánosokat, püspököket, Ancona város bíborosát. Az eseményen jelen voltak a mentési és újjáépítési munkálatokban résztvevő tűzoltók, mentősök, polgárőrök is. Az általános kihallgatáson három földrengésről emlékeztek meg: 2016. augusztus 24, 2016. október 26, és 2016. október 30-i rengésekről, melyek közül ez utóbbi volt a legerősebb.

Az audiencián tanúságtételek hangzottak el. Elsőként egy családapa osztotta meg a jelenlévőkkel személyes emlékeit az augusztus 24-i földrengésről. Kiemelte, ő, miután kimentette feleségét és két gyermekét, őket más emberekre hagyta, és rögtön a szomszédok segítségére sietett. Életük azóta teljesen megváltozott: álmaik otthona összedőlt, sok barátot vesztettek el. Kérte a Szentatya imáit szívük és házuk újjáépítéséhez.

Másodikként Luciano Avenati, a Spoleto-norciai érsekség papja, több térségben található kis falu plébánosa tett tanúságtételt. Beszédében kiemelte, nagyon büszke a híveire, akik a tragédia közepette nagy erényekről tettek tanúbizonyságot: olyanokról, mint a lelki erő, kitartás, türelem szolidaritás, vagy a kölcsönös segítségnyújtás. Az emberek a bajban egyetlen, nagy családként viselkedtek. Volt, aki elhagyta szülőföldjét, de ő, és sokan mások ott maradtak, bár még mindig sátorban laknak. A plébános kiemelte, mindannyian érezték a Szentatya imáit, szeretetét, segítségnyújtását, és személyes látogatását. A helyi püspök és érsek is mindenben az emberek mellett állt. Köszönetet mondott a mentésben és az újjáépítésben résztvevőknek, önkénteseknek és hivatásos tűzoltóknak, mentőknek egyaránt. A plébános szavai szerint ő olyan pásztor tudott maradni, aki nem hagyta el nyáját. Kérte a Szentatyát, imádkozzon az újjáépítésért, hiszen nem csupán a házakat, templomokat, történelmi épületeket kell újjáépíteni, hanem a hívek közösségét, a helyi egyház közösségét is, ez szintén nehéz feladat.

A Szentatya meghallgatta a két tanúságtételt, és elsőként kiemelte azokat a szavakat, amelyek az elhangzott beszédekben különösen is megérintették a szívét. Többször is elhangzott az újjáépítés szó, vagyis az, hogy nem csupán a házakat, hanem a szíveket is újjá kell építeni. De újjá kell építeni az egyházközösséget, a hívek közösségét is. A Szentatya felidézte, ő személyesen is találkozott olyan emberrel, aki már harmadszor építi újjá házát, életét. Optimizmusra nincs ok, de reménykedésre igen, figyelmeztet a pápa. Az optimizmus ugyanis csak rövid időre nyújt vigasztalást, míg a remény hosszú időre szól, és örök! A következő kulcsszó a kéz. A kéz, amely újjáépíti a házakat, amely kihordja a törmeléket, átöleli a szenvedő embereket, átadja a kimentett kisfiút egy szomszédnak, hogy másokon segítsen. Az újjáépítéshez szív és kéz kell. Isten is ilyen „kézművesként” dolgozott a világ teremtésén. Az orvosok, ápolók, mentősök keze enyhülést hozott a sérülteknek, a tűzoltók keze embereket mentett. A tragédia miértjére nincs válasz.

A harmadik kulcsszó a sérülés. Sokan, sokféle sérülést szenvedtek a földrengések során. A mi feladatunk, hogy kezünkkel és szavainkkal segítsünk, vigasztaljunk, és senkinek ne okozzunk újabb sérüléseket. Az emberek is sokat segítettek a helyszínen egymásnak: megölelték egymást, együtt sírtak. A sírás jót tesz, de együtt jó sírni, megosztani a bánatot, nem pedig egyedül.

A családapa kiemelte, hogy életük már nem lesz többé ugyanaz. Új utakra lépnek. Úgy is mondhatnánk, a sérülések begyógyulnak, de a hegek örökre megmaradnak, és emlékeztetnek minket az átélt szenvedésekre. Nagy szerencse, ha valaki megmenekült, ám igaz, hogy soha többé nem lesz ugyanaz az ember, aki előtte volt.

Luciano atya kiemelte híveinek erényeit: a lelkierő, kitartás, türelem példáit. A szentatya is büszke ezekre az emberekre, de különösen azokra a papokra, akik jó pásztor módjára híveik mellett maradtak a bajban, nem hagyták el nyájukat, amikor jött a farkas.

Végül pedig az utolsó kulcsszó az álom. Továbbra is tudnunk kell álmodni. A Szentatya szerint, a legrosszabb, amit a mai napon tehetett volna az, ha a tragédia kapcsán ünnepi beszédet mond. Ezért szavait teljes egészében a tanúságtevők beszédéből merítette, és a hallottakról szabadon elmélkedett. Megköszönte mindenkinek, hogy eljött, a helyszínen segített, vagy részt vett az újjáépítésben, és biztosította a megjelenteket, hogy lélekben közel áll hozzájuk, majd együtt imádkozott és áldást adott a jelenlévőkre.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül