Ferenc pápa: Legyünk fogékonyak a reményre

A keresztény reményről folytatta tanítását Ferenc pápa a szerdai audiencián. Elmondta, hogy ez az elmélkedés elvezet minket a karácsony misztériumának szemléléséhez, amikor Krisztus, a mi reménységünk e világba jött. A Szentatya elmondta, hogy azzal hogy Krisztus közénk jött, emberré lett, és megnyitotta számunkra az utat az Atyához. Ezért arra kért mindenkit a pápa, hogy amikor karácsonyra készülünk, otthonainkban és templomainkban egyaránt, legyünk különösen is fogékonyak erre a reményre, amelyet Krisztus testesít meg számunkra. Hiszen Szűz Mária és Szent József is a remény embere volt, ezért nyissuk meg mi is a szívünket a Jó Hír előtt, a Megváltó születése előtt, és éledjen újjá reménységünk Isten országában. Az audiencia után Ferenc pápa köszöntötte a zarándokokat majd mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánt. Végül pedig felhívást intézett a Kongói Demokratikus Köztársaság Püspöki Konferencia ragjaihoz. Arra kérte őket, hogy legyenek a megbékélés előmozdítói országukban, hallgassanak lelkiismeretük szavára, vessenek véget honfitársaik végtelen szenvedésének.

[flowplayer id=”33303″]