Ferenc pápa: Közöny helyett valódi találkozást teremtsünk

Munkálkodjunk a találkozás kultúrájának megteremtésén, mely képes legyőzni a közönyt. Erre buzdított a kedd reggeli szentmisén Ferenc pápa, melyet a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutatott be. A Szentatya az Isten és népe közötti találkozásról beszélt, és óva intett a rossz szokásoktól, melyek a családban is elvonják a figyelmet a másiktól.

Isten szava a mai liturgiában egy találkozást tár elénk. Az emberek gyakran összefutnak anélkül, hogy valóban találkoznának egymással. Mindenki csak saját magára gondol; lát, de nem néz; hall, de nem hallgatja meg a másikat – állapította meg a pápa. A találkozás azonban valami más, a találkozás az, amiről a mai evangéliumi szakasz szól (vö. Lk 7,11-17): találkozás egy férfi és egy nő, egy élő és egy halott egyszülött fiú között. Találkozás két csoport között: az egyik egy boldog tömeg, amely örül, hogy találkozott Jézussal és követi őt, a másik síró emberekből áll, akik a síró édesanyát kísérik ki a város kapuján; találkozás a kijárat és a bejárat között. Az akol. Ez a találkozás elgondolkodtat minket arról, hogyan találkozzunk mi egymással.

Az evangéliumban azt olvassuk, hogy az „Úrnak megesett rajta a szíve”. Ez az együttérzés nem ugyanaz, mint amit mi élünk át, amikor például az utcán valami szomorú dolgot látunk és sajnálkozunk fölötte. Jézus nem megy el mellette, hanem megesik rajta a szíve. Odalép az asszonyhoz, valóban találkozik vele és aztán csodát tesz.

A Jézussal való találkozás legyőzi a közönyt és visszaadja a méltóságot

Ebből nemcsak a gyengédséget látjuk, hanem a találkozás „termékenységét” is. Minden találkozás termékeny. Minden találkozás helyére teszi az embereket és a dolgokat. Mi hozzászoktunk a közöny kultúrájához és dolgoznunk kell, kérnünk kell a kegyelmet, hogy a termékeny találkozás kultúráját építsük, amely visszaadja Isten gyermekeinek a méltóságát, az élők méltóságát. Mi hozzá vagyunk szokva ehhez a közönyhöz, amikor látjuk a világ csapásait vagy a kis dolgokat: „Hát, sajnos, szegény emberek, mennyit szenvednek” – mondjuk, aztán megyünk tovább. Találkozás – ismételte el a kulcsszót Ferenc pápa. És ha én nem nézek oda – nem elég látni, nézni kell -, ha nem állok meg és nem nézek oda, nem érintem meg, nem beszélek vele, akkor nem jöhet létre valódi találkozás és nem segíthetek megteremteni a találkozás kultúráját. Az „embereket félelem fogta el és magasztalták Istent, mert meglátogatta népét” – utalt a Szentatya az evangéliumi szakaszra, majd megjegyezte, hogy ebben is szereti látni Jézus mindennapos találkozását jegyesével, az egyházzal, mely visszatérését várja.

A családban is éljük meg a valódi találkozást, az asztalnál hallgassuk meg egymást

A mai üzenet számunkra ez: Jézus találkozása népével, mindannyiunknak szüksége van Jézus szavára. Szükségünk van a vele való találkozásra. Családi körben, az étkezéseknél hányszor tévézünk és üzengetünk a mobilon. A családtagok közömbösek az együttlét iránt. Már magában a családban, a társadalom magjában sincs találkozás. A pápa azért fohászkodott, hogy dolgozzunk a találkozás kultúrájának az építésén, egyszerűen csak Jézust követve. Ne csak lássunk: nézzünk is. Ne csak halljunk: hallgassunk is meg. Ne csak keresztezzük egymás útját: hanem álljunk meg. Ne csupán annyit mondjunk: sajnálom szegényeket, hanem essen meg rajtuk a szívünk. És aztán lépjünk oda hozzájuk, érintsük meg őket és a szív nyelvén mondjuk, ami abban a pillanatban eszünkbe jut: Ne sírj! – és legalább adjunk nekik egy csepp életet – mondta végül kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.