Ferenc pápa kolumbiai látogatásáról Oscar Urbina Ortega érsek nyilatkozott

Már folynak az előkészületek Kolumbiában Ferenc pápa látogatása előtt, melyre szeptember 6-11. között kerül sor. Oscar Urbina Ortega érsek, a kolumbiai püspöki konferencia elnöke interjút adott a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy Kolumbia a szülés fázisában van, egy új születés véghez vitelén dolgozik. Ezt a születőben levő teremtményt találja majd maga előtt Ferenc pápa és ezt kell buzdítania, hogy képes legyen jól fejlődni az Evangélium fénye és tanúságtétele által. Úgy fogalmazott: az evangelizációra, a kiengesztelődésre és a visszalépés elkerülésére buzdító szavakat várják a pápától. A Szentatya ellátogat Kolumbia középső részére is. Az elnök szerint ez kivételes helyszíne lesz a Laudato si’ kezdetű enciklika elmélyítésének, mert a hibák korrekciójára is felhívhatja a figyelmet. Abben a régióban ugyanis nem megfelelően járnak el a környezettel kapcsolatban, ezért védelmezni, fejleszteni kell és meg kell őrizni.

[flowplayer id=”52024″]