Ferenc pápa: Imával ismerjük fel a reményt

A keresztény reményről folytatta tovább tanítását Ferenc pápa a szerdai audiencián. A Szentatya Jónás próféta történetéről beszélt, aki először megijedt a küldetéstől, amit az Úr bízott rá, el akart menekülni a feladat elől. Amikor ugyanis a hajója viharban hánykolódott, a pogány matrózok arra kérték, hogy imádkozzon a megmenekülésükért. A pápa szerint ez a történet a remény és az imádság szoros kapcsolatára hívja fel a figyelmünket. Amikor mi is szembekerülünk a halállal, ösztönösen is megijedünk, ráébredünk emberi törékenységünkre, és az imádsághoz menekülünk, imádkozunk a lelki üdvünkért. Jónás imája eredményeként a tengerészek is felismerik az igaz Istent. Ezért azt mondta a pápa, hogy mi is az imádság által ismerjük fel a meghívást a reményre, a feltámadásra, és az Istennel való találkozásra. Az audiencia végén a pápa háláját fejezte ki az ökumenikus imahét kezdete kapcsán, az egység felé vezető úton eddig tett lépésekért. Végül arra kért mindenkit, hogy imádkozzon ezért a fontos szándékért, vagyis a keresztények egységéért.

[flowplayer id=”34818″]