Ferenc pápa: Hittel menjünk előre!

Higgyünk Jézusban és fogadjuk el életünket olyannak, amilyen, így haladjunk előre örömmel, panasz nélkül, erre buzdított Ferenc pápa kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Szentatya a panaszkodó emberről beszélt és arról, aki mindig másokat okol. Jézus is azt mondta a bénának, hogy kelj föl, vedd ágyadat, és járj! A béna pedig meggyógyult, de még köszönetet sem mondott Jézusnak, meg se kérdezte, hogy hívják. A pápa szerint a restség olyan bűn, ami megbénít minket, bénává tesz. Nem hagy járni. Ezért a pápa elmondta, hogy ma az Úr azt mondja mindannyiunknak: Kelj föl, fogd az életedet, úgy, ahogy van, legyen az szép vagy csúnya, vedd és menj előre. És a pápa szerint, ha mi is azt mondjuk az Úrnak: Igen, meg akarok gyógyulni. Uram, segíts nekem, akkor megtudjuk, milyen az üdvösség öröme.

[flowplayer id=”40725″]