860×90 – Fejléc
Ferenc pápa: Fogadjuk be a Szentlelket!

Ferenc pápa: Fogadjuk be a Szentlelket!

Ne álljunk ellen a Szentléleknek legyünk mindig nyitottak Isten meglepetéseire, erről beszélt Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Szentatya Szent Péter és az első keresztény közösség között támadt nézeteltérésről beszélt. Elmondta, hogy amikor Péter elmeséli nekik látomását, ami őt egy bátor döntésre vezeti, akkor a tanítványok is összejöttek, megbeszélték és meglátták, mi a Szentlélek útja. Ferenc pápa szerint ugyanis a Szentlélek mozgatja az egyházat, csodákat tölt be és új dolgokat művel. A pápa ezért azt kérte tőlünk, hogy mi keresztények tudjuk megkülönböztetni egyik dolgot a másiktól, megkülönböztetni az újdonságot attól, ami az ördögtől jön. Végül a pápa Lerinumi Szent Vince tanítását idézte: Az egyház igazságai előre haladnak, megszilárdulnak az évek alatt, tovább fejlődnek az időben és elmélyülnek a korral.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül