Ferenc pápa: A szeretet új fényt áraszt

Isten mindig elsőként szeret bennünket, erről beszélt Ferenc pápa vasárnap az Úrangyala imádsága előtt. A Szentatya Szent Pál Korinthusiakhoz írt második leveléből vett szakaszról elmélkedett, melyben az Apostol a város közösségéhez intézi jókívánságait. A pápa elmondta, hogy Szent Pál személyesen megtapasztalta Isten szeretetét, mely átalakította életét és arra késztette, hogy elvigye az evangéliumot a népekhez. Az Atya mérhetetlen és ingyenes szeretete pedig a Szentlélek működésével új fényt árasztott a földre és minden emberi szívbe. Ferenc pápa ezért arra kérte Szűz Máriát, hogy segítsen bennünket, hogy egyre inkább, teljes lényünkkel belépjünk a szentháromságos Szeretetközösségbe, hogy megéljük a szeretetet, amely értelmet ad létünknek és tegyünk is tanúságot róla. A pápa végül köszöntötte a Rómában élő bolíviai híveket, akik vasárnap tartották a Copacabana-i Szűzanya ünnepét.

[flowplayer id=”47816″]