860×90 – Fejléc
Esztergomban mutatott be szentmisét virágvasárnap Erdő Péter

Esztergomban mutatott be szentmisét virágvasárnap Erdő Péter

Erdő Péter bíboros mutatott be ünnepi szentmisét virágvasárnapon az esztergomi bazilikában. A délelőtt fél 11-től tartott szertartáson Jézus Jeruzsálembe érkezéséről emlékeztek meg a hívők barkaszenteléssel és ünnepi körmenettel. A szentbeszédet teljes terjedelemben közöljük.

Megrendülten hallgattuk Krisztus szenvedésének történetét. A szentelt barkákkal ünnepélyesen bevonultunk az oltárhoz, felidéztük Jézus bevonulását Jeruzsálembe. Azt a drámai eseményt, amelyben a nép Jézust Dávid fiának nevezi és messiás-királyként ünnepli. A passióban pedig Jézus ott áll Pilátus előtt, és arra a súlyos kérdésre, hogy „Te vagy-e a zsidók királya?”, igennel válaszol, mert így felel: „Magad mondtad”. De másképpen hangzik most ez a királyi cím! Ha a nép felkiáltásában győzelmet és reményt jelentett, most ez a legfőbb vádpont, ez a halálos ítélet alapja, ezt írják fel majd a kereszt fájára. De Jézus nem habozik, most már nyíltan, világosan beszél, akárcsak a nagytanács előtt. Ott megvallotta, hogy ő a Messiás, az Isten Fia, sőt, többet vallott meg, mint amit róla bárki képzelt, mert kijelentette, hogy ő az Emberfia, akit látni fognak majd, amint a Mindenható jobbján ül. Nem csak földi király tehát, hanem Isten. Nem fenyegeti semmiféle császár földi hatalmát, mégis hatalmasabb mindegyiküknél. Erősebb mindenkinél, aki valaha uralkodott vagy uralkodni fog ezen a világon.

A főpap megértette Jézus szavát, de megszaggatta a ruháját, mert káromkodásnak tartotta ezt az önvallomást. Pilátus pedig, ha nem is szívesen, de halálra ítélte Jézust, nehogy azt mondhassák, hogy nem barátja a császárnak.

Másmilyen az Isten mindenhatósága, mint az emberek hatalma. Ő nem küzdőfélként kapcsolódik be az emberi harcokba, de ura a lét minden mélységének, és végül is mindig teljesen, és egykor majd nyilvánvalóan az ő akarata és szeretete diadalmaskodik.

Miért kellett Jézusnak meghalnia? Miért ítélték el? Mit tett, amivel kivívta az emberek gyűlöletét? Joggal kérdezi Pilátus: „Hát mit követett el?”. Jézust végső soron nem a tettei miatt utasították el, hanem azért, aki volt. A végtelen, a tér és idő felett álló, a világmindenségen túli Isten aligha ragadható meg a mi szegényes emberi fogalmainkkal. Ha pedig kapcsolatba lép az emberrel, ha teljes és végső üzenetét kimondja számunkra egy ember egész életében, halálában és feltámadásában, vagyis Jézus Krisztusban, akkor szükségszerű a feszültség, szükségszerűek a paradoxonok. Jézus Krisztus puszta léte szinte égeti az embert. Ő maga mondta, hogy tüzet hozni jött a földre.

Ezért írja Szent János apostol evangéliumának elején: „A világosság a világba jött, de a sötétség nem fogta fel. Akik azonban befogadták, akik hittek benne, azoknak hatalmat adott, hogy Isten fiai legyenek”.

És megindul a menet a Kálváriára – milyen más ez az út, mint a jeruzsálemi bevonulás volt. A tömeg már nem éljenzi Jézust, hanem szidalmazza. Akik szeretik, azok is megrökönyödve, némultan állnak. Ők a kisebbség. Ők azok, akik elfogadták.

A kereszt alatt érezzük, hogy nekünk is ott a helyünk. Nem a gúnyolódók között, hanem János és Mária mellett. Mert a hit és a szeretet bölcsessége megvilágítja Jézus hangos kiáltását is: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”. Jézus úgy mutatkozik meg, mint aki teljesen és valóságosan ember, és ugyanakkor éppen ebben a kiáltásban ott a titok. Máté csak azt mondja, hogy ezután Jézus még egyszer hangosan felkiáltott (Mt 27,50). Jánosnál az utolsó szó így hangzik: „Beteljesedett” (Jn 19,30). Lukácsnál ezt halljuk: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46). Az Atyához való visszatérés és a prófétai jövendölés beteljesedése már a betöltött messiási küldetés jele. Hiszen a „Miért hagytál el engem?” idézet a 22. zsoltárból, ahol a szenvedő Messiás beszél. De ugyanez a zsoltár jövendöli meg azt is, hogy elosztják ruháit és sorsot vetnek köntösére. Izaiás könyvében pedig Isten szenvedő Szolgájáról azt olvassuk, hogy ő a fájdalmak férfia (vö. Iz 53,3), hogy a mi bűneinkért szúrták át és a mi gonoszságainkért törték össze (Iz 53,5). Ott olvassuk, hogy megkínozták, hogy nem nyitotta szólásra a száját (Iz 53,7), ami így is történt Pilátus előtt (vö. Mt 27,12). És Izaiás könyvében található a Megváltó szenvedésének értelme is: „Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz (…) mivel gonoszságaikat magára vállalta” (Iz 53,11).

Jézus szenvedésének története hitünk egyik legfőbb alapja. Akik kortársai közül a követői lettek, erre döbbentek rá. Megvilágosodott előttük az Írások értelme, beléjük hasított, hogy: „Ezt kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe” (Lk 24,26). Tehát nem a jámbor magyarázat vetítette bele a szenvedés történetébe az ószövetségi jövendöléseket, hanem a passió tényleges története lett az alapja és bizonyítéka a nagy felismerésnek, hogy Jézusban mindez beteljesedett.

Ezzel a hittel éljük át az idén a nagyhét és a húsvét drámai napjait, hogy Jézus valódi, életre-halálra hűséges tanítványai lehessünk! Ámen.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül