Erdő Péter: irgalomból tudunk adni annak is, akinek nem járna

Szeretetből, irgalomból tudunk adni annak is, akinek nem jár, tudunk többet adni, többet tenni, mint ami valójában járna valakinek – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában bemutatott pünkösdvasárnapi szentmisén.

Az irgalmasság cselekedetei olyan ajándékok, olyan jótétemények, amelyek az igazságosság alapján nem járnának senkinek – tette hozzá magyar katolikus egyházfő.

Erdő Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy maga az Isten is így kezel bennünket. „Többet ajándékoz nekünk, mint amit mi kiérdemelhetnénk” – fogalmazott.     A bíboros szerint ebben a „posztmodern korban” hajlamosak vagyunk arra, hogy vallásosak legyünk, de hívők ne. Jól érezzük magunkat akár a katolikus egyház szertartásán is, de aztán elfelejtjük, mintha életünk számára semmit se jelentene.

Erdő Péter úgy fogalmazott: „a Szentlélek olyan vallásosságot ad nekünk, mely képessé tesz bennünket, hogy ráfigyeljünk Jézus személyére és tanítására, újra és újra, nap mint nap”.

„Napról napra, nem szűnve meg fáradozni azon, hogy az ő akaratát keressük, így tudunk igazán objektív módon vallásos és hívő, a hitben odaadó embernek lenni” – zárta miséjét a magyar katolikus egyház feje.

A keresztény egyházi évben a húsvéti idő a feltámadást követő ötvenedik napon, pünkösd ünnepével zárul. Ekkor a harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét és az egyház megszületését ünneplik a katolikusok. A püspökök szerte a világon kiszolgáltatják a bérmálás szentségét.