860×90 – Fejléc
Emlékérem Kozma Imrének

Emlékérem Kozma Imrének

Jean Monnet emlékérmet adományozott Kozma Imre atyának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének a Charta XXI Egyesület hétfőn. Az eseményt élőben láthatták itt a BonumTV műsorán. Az érmet Surján László az Egyesület elnöke adta át a 41. Jean Monnet est keretében a Párbeszéd Házában, majd Ambrus Károly, tárogatóval köszöntötte az ünnepeltet. Az eseményen egyébként több témát is érintettek. Többek közt visszaemlékeztek a februárban megtartott Gulág emlékútrára, majd Kollai István: Áthidalhatja-e a nemzeti ellentéteket a civil szféra és a lokálpatriotizmus? címmel tartott beszámolót a Szlovákiában erősödő civil mozgalmakról és az egyre erőteljesebb lokálpatriotizmusról. Az esemény végén egy felhívást tettek közzé a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A Charta XXI Egyesületnek idén még három estje lesz szintén a Párbeszéd Házában, a következő szeptember 11-én, melyet szintén élőben láthatnak itt a BonumTV-n.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül