860×90 – Fejléc
Elutasítják az autonómiát

Elutasítják az autonómiát

Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról. A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát. Pontosításában így fogalmaz: “A Székelyföld autonómiájáról szóló viták törvénytelenek, és nem kell ezeket komolyan venni. Ezek csupán a Románia egységének a destabilizálására tett kísérletek a centenárium évében”. A miniszterelnök a hírtelevíziónak adott szerda esti telefoninterjúban többek között azt is kijelentette: “Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. Eközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja a román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül