860×90 – Fejléc
Elöljárók a pápánál

Elöljárók a pápánál

Kihallgatáson fogadta Szent Ferenc családjának három rendi elöljáróját, a ferences, a minorita és a kapucinus legfőbb rendi vezetőket Ferenc pápa. A megbeszélések során Ferenc pápa imádságában újból megemlékezett az egyiptomi kopt közösség elleni vasárnapi terrorista merényletekről. A minorita generális a Vatikáni Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a pápa nagyon jól informált az eseményekről és nagy határozottsággal erősítette meg közeli útját Egyiptomba. A ferences előjáró szerint pedig beszéltek Aleppóról is, aki járt Szíriában ahol találkozott ferences testvérekkel. Azt mondta: megköszönték Ferenc pápának a figyelmét, és megköszönték azt a pénzt is, amit a közelmúltban küldött a keresztények és a muzulmánok megsegítésére. Végül a merényletek kapcsán a pápa imádságukat kérte.

Szóljon hozzá Facebook-on keresztül